NE ADJ HANGOT MÁS FORGATÓKÖNYVÉNEK

Minden érzelem bennünk él! Részünkké vált!

Minden ember érzett már dühöt, haragot, megrekedés érzését, bűntudatot,

megbánást stb..

Folyamatosan forgatókönyveket írunk elménkbe, hogy fog vagy kéne lezajlania egyes történeteknek, konfliktusoknak, még meg nem történt eseményeknek. Párbeszédeket folytatunk az ott, épp nem jelenlevő személyekkel. Előre lepörgetjük a konfliktusainkat, jól megírt forgatókönyvekkel.

Már azt is jól megtudjuk fogalmazni, hogy konkrét kérdésekre milyen válaszokat fogunk adni! Jól begyakorlunk minden lehetséges kérdést és választ! Felkészítjük magunkat csupán csak védekezésből.

Ismerős a helyzet?

Hát persze! Megszokott reakciókat kell mindenképp gyakorolni ahhoz, hogy életben maradjunk! Hiszen napi huszonnégy órában a túlélés és a fajfenntartás uralkodik.

Napra, percre, másodpercekre előre fel van készülve az elme egos része a védekezésre. Mindent alaposan megtervez, megszervez fennmaradása érdekében. Nem tétovázik, amikor homlokegyenest jön a konfliktus. Abban a pillanatban a jól megformált szöveggel reagál a történésre.

Hangot ad minden számára nem megfelelő helyzetre. Hangot ad védelmére, hogy ne csorbuljon létezése. Az igazság csakis az övé és ennek hangot is fog adni.

Ő írja a forgatókönyvet és annak alapján várja el a többiektől is, hogy játszák a szerepüket. Mindenki más a történetében csakis mellékszereplőként lehet jelen.

Hangot ad és hangot vár! Labdát dob és labdát vár! Örökös oda-vissza játékban akar részt venni, viszont kéri, hogy mivel ő a főszereplő, megfelelő labdát dobjanak vissza.

Olyan labdát, amit ő el tud kapni és bír vele. Mindig a tökéletességre figyel. Igyekszik mindig saját maga hitrendszere, elvei szerint átfordítani a visszapasszolt szavakat.

Folyamatosan készen áll a védekezésre a forgatókönyv tökéletes menete érdekében. Minden lépést, amit előre megírt, lépésről lépésre szigorúan követni akar. Nincs kilengés, mereven követi a leírást!

Elménk nagyon jól berendezkedett a megtanult mintákhoz. Látta gyermekkór óta egyes helyzetekre miként kell reagálni és abszolút annak megfelelően cselekszik. Nem ismer más utat, más reakciót. Csak azt, amit egykor látott, hogy felmenői is ezzel a reakcióval életben maradtak.

Üss vagy fuss! Nézőpontom szerint egyik sem az, ami helyre tudná tenni csak emberi, hús, vérnek magukat ebbe a minőségbe helyező földhözragadt futkosó, alvó lények közötti konfliktusokat.

Mindig mindenre van egy gondolatunk. Mindig tervezve van minden. Mintha fel kellene készülnünk folyamatosan egy meglepetésszerű történésre. Valóban a meglepetéseket nem tudjuk kikerülni, vagyis bármikor becsapódhat és felkészületlenül érhet, mégis tudatában vagyunk, hogy léteznek.

Saját tapasztalatom azt a múltbéli valóságom megélése során, hogy rettentő felkészült voltam a még meg nem történt támadásokra. Magyarázatokat szőttem, kifogásokat kerestem, másokban fellelt hibákat hoztam fel, mutogattam, kivetítettem mindent a másikra csakis azért, hogy megkönnyebbüljek. Megkönnyebbüljek, hogy nem velem van a baj! Mit mondhatnék?! Megbocsájtottam! Nem nekik. Magamnak! Magamnak pont azért, mert nem láttam üzenetüket a rájuk való kivetítésem során. Hangot adtam a hangra. Labdát dobtam vissza!

Miért tettem ezt és miért mondom már, hogy STOP, ÁLLJ!!??

Gyermekkoromban sok veszekedés láttam. Szüleimnek ez volt az egyetlen megoldása a konfliktusokra. Sok haragot, utálatot kellett megtapasztalnom a két nem között. Gyermekként csak szerettem és különbséget nem téve apa, anya, férfi, nő között érthetetlenül álltam, fülemet befogva a zavart keltő hangok hallatán. Csitítottam magam. Csitítottam mert senki sem tette. Senki nem nyugtatott meg a dráma legmélyén. Minden éjjel csak a labda oda- vissza dobálását éltem meg. Nem történt semmi, nem változott semmi. Se az ígéretek által, sem a fenyegetések során. Ezért beintegrálódott, hogy ez teljesen normális a konfliktusok lezajlásánál. Kéremszépen, rendkívül jól sikerült lekopíroznom ezt a mintát! Egy bizonyos élethelyzetemig használtam is konfliktusok megoldásaként.

Mikor jöttem rá, hogy ez már nem működő képes megoldás?

Sajnálatos módon megvártam életemben egy drámai helyzetet (bár nem kellett volna idáig eljutnom!), hogy másként kezdjek reagálni konfliktusokra.

Eljött a pillanat mikor is rákellett eszmélnem, hogy életem felett csakis jómagam vállalhatom a felelősséget, és ez pedig az adott reakciómon múlhat, hogy mi történik az adott esemény megélése során.

STOP! ÁLLJ!

Megtanultam nem hangot adni a haragnak! Megtanultam nem mások által írt forgatókönyv szerint mozdulni az élet lehetséges színjátékában.

Megtanultam a megtanultnak nem megfelelően reagálni, vagyis nem reagálni! Nem azért, mert némasági fogadalmat nyújtottam be!

CSAKIS A KAPCSOLATI ÁLTALÁNOS RENDSZER, VALÓTLAN FORGATÓKÖNYVÉNEK, MEGÉRTŐ, ÁTALAKÍTÓ CSENDES LEZÁRÁSÁHOZ ÉS ÚJRAÉRTELMEZÉSÉHEZ ÉS VISSZATÉRÉSÉHEZ IRÁNYÍTOTTAM VALÓSÁGOMAT!

A gyermekek szemükkel kérik, hogy térjenek szüleik vissza oda, ahol egykor csak szeret volt! A gyermek menekülni nem tud, mert nincs hova! A gyermek nyugtatja magát, ha nincs ki megnyugtassa, ezzel tanítja magát, hogy csak magára számíthat. A gyermek képes magára venni azt, hogy ő maga a probléma. A gyermek felnő és lázadóvá válik ezen gyökerek megéléseivel szembe. Átéli lázadása alatt ugyanazt a kirekesztettséget, figyelmetlenséget, fájdalmának megértésének hiányát, amit egykor tehetetlenül meg kellett élnie gyermeki korában. De most már felnőtt! Ezen felnőttek képesek egy olyan belső világban élni mely már nem magyaráz és csendes jelenlétük megváltoztatja a körülöttük élők világát. Átértékelve múltja minden részletét, elfogadva, hogy mennyi sérülésen ment végig, erősebben és annál tisztábban látóként a sérült múltjával, képes már egy erőteljes szóra!

ÁLLJ ÉS NE TOVÁBB!!!!.#